Nur-Szultán (Asztana) 2019 június 16.-23.
Előszó, 2022 Augusztus
Ez a történet még 2019-ben lett rögzítve, akkor még szó sem volt pandémiáról, háborúról vagy a Kazahsztánban 2022 elején történt zavargásokról. Utólag visszagondolva még most is biztonságos úticélnak gondolom ezt az érdekes várost, úgy tűnik, hogy a 2022 téli menetrendben már ismét szerepel, tehát nem reménytelen eljutni oda.
Előkészületek, 2018 Decembertől
Már egy ideje téma volt a családban, hogy a következő nyaralásunkhoz egy külföldi úti célt kellene választani. De mi legyen az? Nem vagyunk az a tipikus átlag család, így a tipikus nyaralóhelyek kilőve. Felmerült egykét északi ország (Finnország, Észtország) de mikor belemélyedtünk a számolgatásba akkor kicsit soknak tűnt. Nagyobbik fiam dobta fel a kazah „Dubaj”-t, Asztanát, mint lehetséges célpontot. Utána olvastunk, számolgattunk és úgy döntöttünk, hogy belevágunk.
A kazah „Dubaj”. Az új városrészben valóban sok a modern és hatalmas épület.
Időpontnak a június tűnt ideálisnak, a fiúk tanévének vége utáni első ésszerű időpontot kipécéztük, kiírtam a szabadságot, foglaltunk – interneten talált tapasztalatok alapján – egy kedvező árú, de jónak tűnő szállodát (Jelsomino Botique Hotel) és a megfelelőnek tűnő időpontban megvettük a repülőjegyeket is. Összegyűjtöttünk egy csomó információt, hogy mit érdemes megnézni, letöltöttem a telefonomra egy 2GIS nevű offline térképet (nagyon bevált, tud útvonalat tervezni helyi buszokkal is). Egyszóval szerveztük amit tudtunk előre, bár az világos volt, hogy a végleges terv az majd a helyszínen alakul ki. Lehet furcsán hangzik, de itthon is így szoktuk csinálni, összeszedjük a lehetőségeket és a helyszínen állítjuk fel a végleges tervet – eddig jól működött. Közben az ország idősödő elnöke lemondott és a tiszteletére átnevezték a várost Nur-Szultán-ra. Ezután már csak vártuk az indulás napját.
Első nap, 2019-06-16
Kicsit túlizgultuk a becsekkolást a repülőtéren, sokkal egyszerűbb lett mint gondoltuk. Igen, ez az első repülős utunk és rögtön egy komplikált úti cél, van egy kis drukk bennünk. 12:10-kor már a gépen voltunk, de valami probléma volt az átszálló utasok csomagjaival ezért csak majdnem egy óra múlva szálltunk fel, bő félórás késéssel. A gép tele volt, nagyrészt kazah utasokkal, rajtunk kívül még két magyar hölgy és egy német pár volt más nemzetiségű, na és a személyzet. Az út nagyon hosszú, több mint 5 óra, éppen ki lehet bírni, de nagyon sok. A személyzet nagyon rendes volt (WIZZ Air). Leszálláskor már sötétedett, ezért jól látszott az erőteljesen kivilágított Nur-Szultán (ex Asztana).
Az első kisebb akadályt a határőrök jelentették. Elénk toltak ugyanis egy regisztrációs kártyát amire egy csomó adatot kellett volna felírni. Bonyolítja a helyzetet, hogy a határőrök hadilábon állnak az angol nyelvvel, a dokumentum apró betűs én meg nem hoztam olvasószemüveget. Végül beérték azzal, hogy a lényegesebb adatokat felírtuk, lepecsételték a papírt és az útlevelet is (ha esetleg valaki arra jár akkor szólok, hogy a kis papírt meg kell őrizni az ország elhagyásáig). Zöld folyosón vámkezelés nélkül jöttünk ki és máris a taxishiénák karmai közé kerültünk. 20 ezer tengéről indult az alku (1 tenge 0,75 Ft) és nem akart leesni rólunk az ürge. 6 ezernél már hajlottam volna, hogy elfogadom, de mikor megláttuk, hogy nem taxival akar vinni akkor otthagytuk őkelmét. A „hivatalos” taxisokhoz mentünk, de az emberünk már ott volt és a taxist kioktatta, hogy 6 ezret kérjen. Mikor elindultunk a taxis az ablakon keresztül egy bankót adott ki a hiénának. Hát igen, a korrupció működik itt is. Az út a szállodáig vagy 25 kilométer. A szállodában örömmel konstatáltuk, hogy teljesen rendezett és tiszta, bár a közvetlen környéke elsőre kicsit zavart minket, ez az ára, hogy nem a belvárosi drágább szállások közül választottunk.
Második nap, 2019-06-17
A reggeli a szállóban nem egy nagy szám, de igazán panaszkodni sem lehet rá. Teljesen „európai” az ellátmány: tojás (naponta váltva tükörtojás és rántotta között), virsli illetve párizsiszerűség, mindkettő simán és főzve is. Zöldségeket az uborka és a paradicsom képviselte, illetve a pékárut toast kenyér, apró barna zsemle, muffin és valami édes péksüti jelentette. Kétnaponta volt palacsinta is plusz cukrozott túróval (teljesen mint az itthoni palacsinta). Tej, tea, gyümölcslé és kompót volt az innivaló (utóbbi olyan mint az általunk ismert kompótlé, nekem bejött).
Reggeli után irány pénzt váltani. Egy bank (HALYK) volt a legközelebb, kértünk sorszámot és vártunk. Közben ott morzsoltam a kezemben egy jó adag eurót. Hirtelen azt vettük észre, hogy az árfolyam kijelzőn megváltozik az euró kurzusa, természetesen a nekünk kedvezőtlen irányba. Lehet hiba volt elővenni előre az eurót? Kifordultunk a bankból és egy másik pénzintézetnél próbálkoztunk (KASPI). Itt ugyanaz volt az árfolyam, mint a másikban – az árfolyamcsökkentés előtt. Csak az utolsó pillanatban vettem elő a pénzt, nehogy megismétlődjön az eset. Pénzváltás után vissza a szállóba, ugyanis előre kellett fizetni (így volt az egyezség). Pénzügyi műveletek letudása után irány a bazár.
Aszalt gyümölcs stand a piacon
Asztanalnyik bazár a neve, ez bent van a város régi részében (van egy nagyobb bazár is de az nagyon kint van a város szélén). Ezt nem szabad kihagyni. A földszinti rész egy nagy és látványos élelmiszer piac, a standokon szépen és rendezetten van kirakva a portéka, a zöldségek és gyümölcsök alakzatban, gúlában kirakva, még a cseresznye is. A felsőbb szinteken (még 5 szint van!) mindenféle kisebb boltok, a legfelső szinten fodrász és műkörmös szalonok tömkelege, illetve két étkezde. Vannak ajándékboltok is az épületben, jól felszereltek és talán valamivel olcsóbbak, mint a felkapott helyen levő ajándékboltok.
Kán-sátor. Hagyománytisztelet modern formába öntve.
Bazár után elbuszoztunk a Kán-sátorba (buszozásról majd a végén írok egy kis összefoglalót). A sátor (igen, ez az amiről a National Geographic is csinált egy filmet) rendkívül látványos épület, bár tulajdonképpen egy jó nagy pláza az egész. Körbejártuk és ebéd gyanánt fogyasztottunk egy-egy kebab menüt (pláza létére még így is a magyar árszínvonal alatt voltunk valamennyivel). Kis kitérővel folytattuk utunkat a következő állomás, a Baiterek-torony felé. A kis kitérő egy másik pláza, az Asia Center, ott van ugyanis egy jegyiroda a földszinten, a szerdai balettre vettünk jegyeket (1000 tenge per fő), illetve itt van egy jegyautomata ahol vettünk egy 10 alkalmas buszjegyet 1000 tengéért (mint kiderült, hogy csak 1 ember használhatja egyszerre, így később még venni kellett 3 darabot – de erről majd később). Folytattuk a sétát a toronyhoz, itt fejenként 700 tenge volt a jegy, üveges lift vitt fel a kb. 80 méteren levő üveggömbbe. Itt sorba álltunk a kötelező fotóhoz (az ex elnök kézlenyomata van kiállítva 2 kiló aranyból és 2 kiló ezüstből, mindenki beleteszi a jobb kezét a nagy ember kézlenyomatába és mehet a fotó).
Az elnök kézlenyomata –két kiló aranyból és két kiló ezüstből.
A kilátás remek, ittunk egy kávét, kapucsínót (nem vészes, 600 tenge per darab). Busszal irány a szállás, ahol kisebb ribillió van. Ugyanis egy osztrák vendég véletlenül rájött, hogy az összes kártya nyitja az összes szobát. Kéri vissza a pénzét, meg kártérítést akar, a nagyobb nyomaték kedvéért rendőröket is hív. Persze kiderül, hogy nem rendőri ügy, de az egyik – a szovjet múltat idézően hatalmas tányérsapkát viselő – rendőrrel váltunk egy pár szót. Azt mondja ő is magyar, vagyis a neve az. Kértük, hogy írja le, erre ő elővette az igazolványát és tényleg úgy hívják, hogy Mamagyar (Мамадяр). Ilyen is van. Még este összebarátkozunk egy kazah (nevét nem kérdeztem) és egy illuminált orosz sráccal, Szlávával. A kazah srác Alma-Atából való, az orosz Nyizsnij-Novgorodból. Valami munkaügyben vannak itt, a részletekről nem érdeklődtem. Szerencsére a nagy többséggel ellentétben jól beszélnek angolul, ezért elég jól elbeszélgetünk. Két vodkával (Szláva többel) zárjuk a napot.
Harmadik nap, 2019-06-18
Ezen a napon sokat gyalogoltunk, a térdem kész is lett estére. Egy buszmegállóban találtunk jegy automatát, így a tegnapi egy 10 alkalmas jegyhez vettük még hármat, bár egyenlőre gyalog folytattuk. A hadi (katonai) múzeumba kezdtünk, ezt sem szabad kihagyni, mert nagyon látványos, elgondolkodtató és még ráadásul ingyenes is. Leginkább azok a részek fogtak meg ahol a hasonló (közös?) történelmünk részletei vannak kiállítva, sok kép és tárgy úgy néz ki, mintha az ősmagyarok vonulásáról vagy Árpád apánk honfoglalásáról szólna. Fotózni lehet, kivéve a volt elnök egyik panoptikum jellegű installációját (az a pillanat van megörökítve amikor az íróasztala mögött aláírja a hadügyminiszter kinevezését). Bocsánatot kérek, de mire szóltak a teremőr nénik, már megvolt a fotó. Egyébként az épület alakját az elnök úr skiccelte fel egy papírra, az is ki van állítva (mármint a skicc). Az épület előtt repülők, tankok, miegyebek.
A katonai múzeum épülete
Következő állomás az ukrán görög katolikus templom, mivel mi is görög katolikusok vagyunk. Jót beszélgettünk a fiatal pappal (szerencsére tud angolul) vasárnapra misére is invitált minket (ebből végül szombat lett).
Az asztanai Görögkatolikus templom.
Hosszú kutyagolás következett a Hazmet Szultán mecsetig. Ez közép-Ázsia legnagyobb mecsetje. Nem tudtuk, hogy mi a teendő, de egy segítségül hívott helyi hölgy gyakorlatilag bevezette a feleségemet a mecsetbe és mutatta neki, hogy mit hogy kell csinálni. Mi fiúk külön úton mentünk, de nem volt kísérőnk. Nem tudtuk mit hogy kell csinálni és emiatt a nagyobb fiam kiesett a komfortzónájából, inkább visszamentünk az ajándékbolthoz és ott vártuk meg a feleségemet (neki sikerült bejutni, a cipőjét kellett levenni, meg kapott egy csuklyás köpenyt – a fejére már előre feltett egy kendőt, mert készültünk ilyen eshetőségre).
A Hazmet-szultán mecset, közép-Ázsia legnagyobb mecsetje.
A közelben még van egy csomó jellegzetes hely, egy üvegpiramis, a helyi „Hősök Tere” de ezeket már csak kívülről néztük, fáradtak és éhesek voltunk ezért buszt fogtunk és irány a bazár. Már majdnem este 6 volt de még élt a piac. A felső szinten levő étkezdében helyi jellegű kajákból kb. 3500 tenge volt az étel-ital négyünknek és teljesen jóllaktunk. Innen már sántikálva mentem a szállásig és alig tudtam aludni.
Negyedik nap, 2019-06-19
Nagy a gáz, mert annyira fáj a térdem, hogy gyakorlatilag lépni sem tudok. Reggeli után irány a patika – szerencsére a szállodával egy tömbben van egy . Van egy kis hibaszázalék a kommunikációban, mert diklofenák tartalmú tablettát kértem és ampullásat kaptam. Mindegy, így még gyorsabban szívódik, csak borzasztó keserű. Fél óra után javult annyit, hogy belekezdhetünk a mai napba, bár lassan tudok csak sántikálni. 70-es busszal bemegyünk a parkig és sétálunk egyet a parkban és a folyóparton. Kisebbik fiammal (ő nem tériszonyos) megyünk egy kört az óriáskeréken, majd a közeli plázába vonulunk ebédelni. Közben örömmel konstatáltam, hogy a térdfájás egyik percről a másikra megszűnt. Egy köcsögben sütött zöldséges csirkehúsos ételt ettünk, a köcsög tetejére egy darab tészta volt rásütve. Nagyon jól nézett ki, finom volt és egy adag csak 850 tenge. Megnéztük még az ufó alakú cirkuszt, holnap délelőtt 11-kor lesz előadás – ezt még meglátjuk, hogy betesszük-e a programba. Irány a szállás, rendbe tenni magunkat mert este balettot nézünk az operaházban.
Giselle – avagy magyar nép nagy fehér fia menni Kazahsztán művelődni
Ezt a kis alcímet a Sacha Baron Coen érdekes filmje alapján kreáltam, a filmből 5 percet láttam és nem sok köze van az igazi kazahokhoz. Azon sem csodálkozom, hogy Kazahsztánban feketelistás ez a film. Viszont tényleg lehet itt művelődni, nem is akármilyen színvonalon. 70-es busszal mentünk az Operába, a szállodához és az operához is közel áll meg. Az Opera épületéről még szuperlatívuszokban is nehéz beszélni, hatalmas, látványos, csupa dísz, csupa márvány. Nem vagyok egy balett szakértő, de érzékelem, hogy itt bizony világszínvonalat látunk, ami érthető, hiszen az orosz hatás a mai napig megvan a kazah balettban. Szünetben a büfében egy kis lazacos meg kaviáros szendvics, egypár rendkívül finom süti, négyünknek 4000 tengébe került, azért ez baráti. A második felvonásban még jobban kijön az előadás minősége – a Giselle sajátossága, hogy ez a rész látványosságban és technikában „űbereli” a mégoly színvonalas első felvonást is. Egy pompás kulturális élménnyel gazdagabban hagyjuk el az Operát. Kint még szinte nappali a világosság, pedig már majdnem fél tíz van. Igen, Asztana pár fokkal északabbra esik és nyakunkon a napforduló.
Az asztanai Operaház. Kultúra felsőfokon - díszcsomagolásban.
Ötödik nap, 2019-06-20
Jól megtervezett és a tervek szerint sikerült nap. Reggeli után 70-es busz (nekünk ez volt az egyik univerzális járat) az elnöki palotáig. A palota környéke gyakorlatilag a kormányzati negyed, itt van a parlament, az elnöki hivatal is, meg még több épület amiknek a funkcióját nem mértük fel, de szemmel láthatóan kormányzati célú épületek. Kicsit tilosban éreztük magunkat, mert rajtunk kívül senki nem bóklászott erre, de a kutyát nem érdekelte, hogy ott vagyunk. Következő cél sétálva a Nur-Asztana mecset.
A Nur-Asztana mecset, jobb oldalán az ominózus jurta
Kisebbik fiam ugyanis nehezményezte, hogy tegnapelőtt kimaradt a másik mecset. Ez egy kisebb mecset (a másik gigantikus, ez csak hatalmas) ez közép-Ázsia 3. legnagyobb mecsetje. Ez nem volt olyan labirintus, mint az előző, a „protokoll” is világos volt, le a cipőt és mehetünk is be. Biztonsági őrt kérdeztük, hogy lehet-e fotózni és lelkesen helyeselt. Egyébként vallásilag rendkívül toleránsak a kazahok, tehát nem kell megilletődni a magunkfajta európai embernek. A hatalmas és nagyon szép imaterem óriási szőnyegén páran imádkoztak, arrébb kis gyerekek játszottak rajta. Közben a párom és a nagyobb fiam a mecset bejáratánál található jurtát derítette fel, a kisebb fiammal mi is oda mentünk. Ló és tevetejet (kumisz) lehet kapni, meg csirkével és burgonyával töltött lángosszerű süteményeket. A ló és tevetejet megkóstoltam, a teve az teljesen vállalható, a ló az nagyon fura, nekem nem jött be. A sátorban voltak kis asztalkák, amihez törökülésben leülve lehetett falatozni. Egy középkorú úr igen lelkes invitálására beültünk (cipő le és be a szőnyegre, többiek törökülésben én fekve, mert a térdem azért annyira még nem hajlik). Eszegettünk, iszogattunk (az úriember lelkesen töltötte a tevetejet a poharamba akárhányszor kiürült). Az úr jól beszél angolul, kiderült, hogy bíró (jogi, nem futball) és kiválóan ismeri közös, nomád történelmünket. Egy kellemes 20 percet eltöltöttünk társaságában, majd irány tovább. Busszal a MegaSilkway nevű plázához mentünk, elvileg ez a legnagyobb itt, de semmi extra, csak egy jó nagy pláza. Irány tovább a 2017-es világkiállítás kazah pavilonjába a 80 m átmérőjű üveg gömb épületbe.
A világkiállítás kazah pavilonja, a kép nem adja vissza az óriási méreteket.
A belépő 1500 tenge, de megéri mert sokáig el lehet nézelődni a 8 szintes épületben. A tematikus kiállítóhely az energiáról, első sorban a környezetbarát jövőbe mutató technológiákról szól. Nagyon jó hely, csak tériszonyosok vigyázzanak a lifttel (a belső rész padlója üveg) és a 8. szinten van egy palló, szintén üvegből. Innen irány a 70-es busz és a szállás. Este még egy kisebb incidens, elmentünk a bankba pénzt váltani (bank 8-ig van nyitva) de a kassza az orrunk előtt zárt be. Javasolják, hogy a Köztársaság (Reszpublika) útra sétáljunk át. Ez a régi városrész főutcája, és tényleg, tele van váltókkal. Még az árfolyam is jobb egy kicsit, mint a bankban.
Hatodik nap, 2019-06-21
Incidenssel indul a hajnal, párom egész éjszaka rosszul volt valami kajától, ezért 5 órakor irány egy patika. Neten gyorsan találtam egy non-stop egységet a tegnap már vázolt Reszpublika úton. Reggelinél már jól van a párom, ezért nem fújjuk le a mai programot. Tegnap ugyanis – a recepciósok segítségével – sikerült fuvart találni a Burabay (vagy oroszosan Borovoe) tóhoz. Négyünknek oda-vissza 20000 tenge. Mint kiderült a fuvar marsrutkát jelent, ez a volt szovjet államokban divatos iránytaxiként üzemelő mikrobuszt takar. Kicsit késett a járgány, fél 10 körül ért a hotelhez és fél 1 körül értünk oda (250km). Majdnem végig autópályán mentünk, a tájról a Hortobágy jutott eszembe, sík vidék, néha egy-egy kis erdőfolt, tavacskák, sárguló mezők. Csak egy teve (kétpúpú) emlékeztetett, hogy ez mégsem a hazai vidék. A tő környéke erdős (főleg fenyő) illetve itt néhány alacsonyabb hegy is van. Nagyon szép a tó környéke, de kissé lepukkant, helyenként ápolatlan, ez a környék már kicsit más, mint a kirakat főváros.
Távolról lenyűgöző táj, közelebbről inkább egy kicsit lepukkant, retró üdülőhely
Sétálgattunk, megáztattuk a lábunkat (a strandok fél gázzal üzemeltek, a víz 18 fokos, a levegő 26, de többnek tűnik). Ettünk egy önkiszolgáló étteremben a helyi választékból, egy kis cukrászdába egy–egy fagyit is magunkhoz vettünk, majd mentünk a megbeszélt helyre, ahol a visszaútra szolgáló marsrutka felvett minket. Nem volt rossz nap, de abszolút kihagyható lett volna.
Hetedik nap, 2019-06-22
Utolsó előtti nap. Bár vasárnapot beszéltünk meg, de úgy döntöttünk, hogy ma megyünk el a misére, vasárnap elég bonyolult napunk lesz anélkül is. Rajtunk kívül a pap, a kántor és a kántor felesége volt a misén, tehát kapásból több mint kétszeresére emeltük a létszámot. Nagyon szépen, szinte kánonban énekeltek hárman, amire a méretes kupola akusztikája is rásegített. A pap mise után kimentette magát, hogy dolga van, de a kántor lehívott minket az alagsorban levő szolgálati lakásba egy kávéra. Jól beszél angolul, kiderült, hogy Ukrajnában született és élt sokáig, de a rendszerváltás után alvállalkozója volt az atomfegyverek nyomait felszámoló nemzetközi társaságnak. Rakétasilókat rekultiváltak Kazahsztánban és itt ragadt. A szovjet időkben egyébként Sármelléken is volt katona, tehát tudja honnan jöttünk. A kávé és a beszélgetés után tovább buszoztunk a „konkurencia”, az ortodox templom a következő cél. Mivel a felszentelésén Putyin is ott volt ezért biztos nem egy „sima” kis templom.
Az ortodox templom. Szinte minden vallás képviselteti magát a városban.
Úgy is lett, egy gyönyörű templomot láthattunk, hatalmas ikonosztázzal. Szakrális élmények után irány a bazár, most már be kellene szerezni a szuvenírt. A piac földszintjén van egy édességbolt, ott vettünk több kilót a kimérős cukorkákból, bonbonfélékből (a válaszék bőséges és nagyon finomak). Majd otthon szétcsomagoljuk a rokonoknak, barátoknak. Emeleti ajándékboltban pedig néhány hűtő mágnest vettünk. Saját emléknek a fiammal egy-egy hagyományos kazah sapkát vettünk. Utána a legfelső szinten ebédeltünk a már említett étteremben. Vissza a szállásra és pihentünk egy kicsit.
Egy „skalp” még hiányzik, a lóhús. Eddig nem sikerült olyan helyet találni, ahol lóhúst ehettünk volna, pedig még egy halal étterembe is benéztünk. No akkor járjunk utána. A szálloda mellett nyíló kis lepukkant utcában volt egy gyanús épület (az elég jó állapotban volt) ahonnan már többször is grill illata csapott ki. Az épület oldalánál volt egy nyitott kapu és egy életünk egy halálunk besétáltunk, hogy vajon hova vezet. Egy nagyon hangulatos kerthelyiségben találtuk magunkat, mint kiderült az épületben van az étterem és nyáron ez a kerthelyiség is nyitva van (de kitáblázva semmi, tehát semmiből nem derül ki, hogy itt étterem van). Kérdésünkre (van-e lóhús) végre igen választ kaptunk, igaz nem a hagyományos kazah beshbarmak, hanem T-bone steak - lóból. Nem éppen olcsó (4500 tenge) de kisebbik fiammal együtt bevállaljuk, a család többi része inkább pizzát eszik. Az étteremben voltak normál asztalok, illetve oldalt fából (raklap) épített boxok szőnyeggel, párnákkal és alacsony asztallal. Nosza le a cipővel és ültünk is az autentikus, keleti hangulatú alacsony asztal köré. A lóhús egyébként teljesen rendben van, hasonlít a marhahúshoz csak kicsit édeskés íze van. Vacsora után vissza a szállásra, pihenni kell, mert holnap hosszú napunk lesz.
Nyolcadik nap, 2019-06-23
Reggeli, pakolás és délig egy kis semmittevés. Délben kell kiköltözni a szobából, de a szállodai tartózkodást még húzzuk egy „biznisz löncs” megrendelésével és elfogyasztásával (nevezett étel egy levesből, egy másodikból, salátából és innivalóból állt fejenként 1500 tengéért). Mivel tele vagyunk csomaggal nem akarunk már sehova menni csak a reptérre. Két választásunk van, vagy a szálloda recepciója előtt „csövezünk” estig és úgy megyünk a reptérre, vagy kimegyünk a reptérre és ott várunk jó sokat. Utóbbi mellett döntöttünk. 10-es buszhoz sétálni kell egy negyedórányit, közben önjelölt taxisok 3000 tengéért ajánlottak fuvart a reptérre, de nem foglalkoztunk velük. Eltérően a nemzetközi gyakorlattól a reptérig közlekedő 10-es buszra is ugyanannyi a jegy, mint a többi buszra. Ez nekünk fejenként 180 tengét jelentett (az összes 10 alkalmas jegyünk tegnap kimerült).
Viszlát, Nur—Szultán!
A busz egyébként főnyeremény, mert kicsit cikcakkos vonalvezetésével mintegy összefoglalja az elmúlt napokat: a hadi múzeum, a görög katolikus templom arany kupolája, a Baiterek-torony, a Kán-sátor, az Opera, a Nur-Asztana mecset, a világkiállítás óriási gömbje mind útba estek. A 2-es terminálra mentünk be (jegyre ez volt írva), de később, mikor már ki volt írva a járatunk kiderült, hogy a másik terminálra kell mennünk. Ja, leesett, hát ez a belföldi terminál. Nem olyan nagy a reptér, tehát 5 perc séta. Gondoltuk, hogy becsekkolunk és az ellenőrzött zónában várjuk ki a sorunkat. Na itt beütött egy kisebb krach. Négyen négy határőrhöz mentünk, ebből kettőt a határőrök „kipecsételtek” az országból, nálam viszont felakadtak a repülőjegyen. Mint kiderült, hiába nyomtattam ki az elektromos jegyet, itt hagyományos jegy kell, mert az elektromost nem tudják kezelni. Mivel én még nem voltam „kipecsételve” az egész család útlevelével megyek vissza jegyet készíteni. Hoppá, újabb probléma, csak indulás előtt 3 órával lehet megcsinálni, nekünk meg még több volt hátra jóval. Vissza a határőrökhöz, ott megy a vakarózás. Végül megtörtént a biztonsági ellenőrzés, felírták az adatainkat és az egyik repülőtéri hölgyhöz vissza kellett jönni 3 órával az indulás előtt – ő majd visszamegy jegyet rendezni. Váróteremben letelepedtünk, néztük a repülőket, megnéztük a duty-free boltokat (jó drága), meg ettünk az egyik étteremben egy-egy pizzát (ez reptérhez képest nem volt vészes áron) . Közben letelt az idő, visszamentem a hölgyet megkeresni, aki miután előkerült közölte, hogy a beszállókártyát majd a kapunál kapjuk meg. Így is történt, a gép időben indult Budapestre. Felszállás közben még egy utolsó pillantást vethettünk a gazdagon kivilágított fővárosra. Hogy visszajönnék-e még egyszer? Naná! A visszaút a légörvények miatt kicsit rázósabbra sikerült mint az oda út, de végült éjfél előtt (Nur-Szultánban hajnal 4 van) kimerülten, de életre szóló élményekkel érkeztünk haza.
Egy szkíta szarvas. Sok helyen találkozhatunk a közös múlt jeleivel.
Néhány általános tapasztalat
Először is gyorsan leszögezném, hogy teljesen biztonságos hely, egy pillanatig sem éreztük magunkat veszélyeztetve, vagy kellemetlenül. A másik nagyon fontos, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek a helyiek (kivéve a taxis hiénák a reptéren, de ez szerintem máshol is létező jelenség). Tisztában vannak a közös történelmünkkel, meg szeretnek is minket, ez nagyon kellemes érzés. A külföldi turista egyébként elég ritka, a frekventált látványosságoknál is leginkább helyi turistákat látni. Öltözködés terén a rövid nadrágot nem javasolják, egy farmer-póló összeállítással nem nyúlunk mellé, hölgyek a nagyon kihívó viseletet kerüljék. Hölgyeknek egy kendőként használható sál nagyon praktikus (főleg ha mecsetet vagy ortodox templomot szeretne vizitálni). Uraknak sem árt egy fejfedő, szeles, de napos a város ezért jól jön a napszemüveg meg némi naptej is.
A közlekedés sajátos. Mivel olcsó a benzin (170 tenge) ezért nagy batár autókkal szeretnek járni és elég gyorsan hajtanak. A városban is. Ennek ellenére nem láttunk balesetet. Sokszor úgy néz ki, hogy hatalmas a dugó, de közben elég jól halad a forgalom. Sokat dudálnak egymásra az autósok, viszont a gyalogosokra úgy tűnik kínosan vigyáznak.
Busszal nagyon jól lehet közlekedni. Minden busz 10-15 percenként jár, modern, fiatal buszokból áll a flotta. A buszjegy a buszon vásárolva (sofőrtől vagy kalauztól) 180 tenge, feltöltős plasztik kártyával 90 tenge (de ehhez kell egy 400 tengés kártya), 10 alkalmas papír alapú chipkártyával 1000 tenge (100 tenge per fuvar). A feltöltős illetve a papír chip kártyát automatákból lehet venni, több buszmegállóban és néhány frekventált helyen (pl. Asia Center) van automata. A chip kártyákat csak le kell „csippantani” a buszvezetőnél található olvasónál, mint egy Paypass kártyát. Ha jegyet veszünk előfordul, hogy a kalauz elveszi a pénzt és majd csak később jön a jeggyel, meg a visszajáróval.
Van a mi Bubinkhoz hasonló biciklikölcsönzés, bár ez nem pár napos turistaúthoz van kalkulálva.
Itt szinte minden autó taxi. A helyiek sűrűn kiállnak az út szélére és lestoppolják a másikat, ha egy irányba tartanak akkor megegyeznek a költségmegosztásban és már indulnak is. Uber - mobiltelefon és szoftver nélkül J
Pénzrendszerük a miénkhez nagyon hasonló, a címletek nagyjából egyeznek (egyedül a 200-as tér el, a 200 tenge már papír. Kivinni eurót érdemes, a fő utcán levő váltókban volt a legjobb az árfolyam, a bankokban is hasonló. Kártyát tudtunk használni vásárláshoz, de egy kicsit rosszabbul jött ki (euróból váltva kb. 0,75 Ft jött ki egy tengére, kártyával kb. 0,78). Érkezéskor nem árt pár ezer tenge, ezt mi Budapesten egy valutaváltóból 0,8 Ft árfolyamon vettük. Az árak általában olcsóbbak, mint nálunk, vagy hasonlóak. Két kivételt találtam: a borok azok elég drágák (1700 tengétől a csillagos égig) illetve az ásványvizek, 180 tenge körül van egy literes, másfél literes nem túl nagy minőségű ásványvíz, nálunk az ilyen 60-70 forint. Dohányosoknak maga a kánaán, 400-500 tenge egy doboz cigi.
